A lengyelek szenvedélyesek és konokok, képesek akár fejjel a falnak menni – szólnak az ősi közhelyek, amelyek éppen azért közhelyek, mert igazak. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk saját politikai életünket durvának, kíméletlennek nevezni, de szinte sehol nem vagyunk lengyel testvéreinkhez képest. Az idősebb hírfogyasztók emlékezhetnek arra, hogy tíz-tizenöt éve még bezzegország volt Lengyelország, ahol a posztkommunista baloldal korai összeomlásával két jobboldalinak mondott erő versengett egymással. Sokan álmodozhattak ilyen jobbos paradicsomról itthon is, Lengyelországban viszont a Szolidaritás mozgalomból kinövő két erő, a Lech Kaczyński, majd Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) és Donald Tuskék Polgári Platformja (PO) időközben esküdt ellenséggé vált.
»Meg kell nyernünk ezt a harcot a szuverén, független Lengyelországért« – szónokolta Jarosław Kaczynski”
Tény az is, hogy míg Kaczyńskiék pártja nagyrészt maradt, ami volt, egy népies, vidékies, vallásos, akár a népszerűtlenség árán is konzervatív nézeteket valló erő, addig a Polgári Platform, különösen a vonalas Jog és Igazságossággal szemben ellenzékbe szorulva, mind liberálisabbá vált. Egyre inkább a városi és értelmiségi rétegeket szólította meg, s – mint a mostani kormányalakítás kapcsán is látjuk – a baloldali, akár radikálisan progresszív erőkkel is koalícióképessé vált.
A Kaczyński-féle pólus és vele szemben a régen és most ismét Tusk nevével fémjelzett párt és szövetsége így lettek a mai Lengyelország két kibékíthetetlen, egymást szenvedélyesen megvető politikai tábora. Az indulatok az őszi választás eredménye s az új kormány megalakulása óta pedig nemhogy csitultak, hanem tovább hevültek, amit jól mutatnak az utóbbi napok eseményei is.
A botrány akkor tört ki, amikor a rendőrség behatolt a köztársasági elnöki palotába, hogy letartóztassa a Jog és Igazságosság két korábban elítélt, ámde a PiS köreiből származó államfő, Andrzej Duda által kegyelemben részesített politikusát, Mariusz Kamiński korábbi belügyminisztert és helyettesét, Maciej Wąsikot. A kormány és pártolói a jogállamiság érvényesítésének, a PiS-tábor viszont gyakorlatilag államcsínynek nevezte a fejleményt.